Szeptember 29. - Szent Mihály napja

Mihály arkangyal az égi seregek vezére, ő kíséri a halott lelkét a túlvilágra,ezért nevezik a hordozható ravatalt „Szent Mihály lová”-nak. Szent Mihály a túlvilágra érkező lélek bírája, amikor Isten elé áll, ő teszi mérlegre az ember jócselekedeteit és gonoszságait.
A magyar néphagyományban a Göncölszekér másik neve, Szent Mihály szekere, a Tejút egész Európában elterjedt neve a Lelkek útja vagy Szent Mihály útja.
Elsősorban temetőkápolnákat, templomokat, városkapukat, várakat, hegyeket neveztek el róla, hogy távol tartsa a gonoszt, a járványokat és a betegséget.
Legtöbbször kezében mérleget vagy kardot tartva ábrázolják, a magyar Szent Koronán Jézus képe mellett őrködik.
Mihály napja a gazdasági év fordulója, a Szent György napján kihajtott állatokat, ekkor vitték ismét a téli szállásra. Ilyenkor számoltak el a pásztorok, kapták meg éves bérüket. Miután a szentmisén a pap megáldotta a munkájukat, felkeresték új gazdájukat, akinél lakoma és áldomás mellett elszegődtek a következő évre.
A Mihály napi megfigyelések szerint:
„Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet” - Szent Mihály napja után hidegre fordul az időjárás, Szent György napjával melegszik.
„Ha Szent Mihály napján még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske” - Ha a fecske még itt van e napon, akkor meleg van, s karácsonykor is enyhe idő várható.
„Szent Mihály lova deres, behozza a telet” - Ha Szent Mihálykor hideg van hamar jön a tél.
„Szent Mihálykor keleti szél igen kemény telet ígér.”
A nőknek tilos volt a mosás. Azt tartották, aki ilyenkor mos, annak kisebesedik a keze, ha pedig ruhát tereget, akkor egész évben dörögni fog a háza felett az ég.
Általában ilyenkor kezdték az őszi munkákat, a kukoricatörést, néhol a szüretet is.
Sok helyen tartottak vásárokat, ahol a pásztorok is megvásárolhatták a munkájukhoz szükséges felszereléseket, de itt szerezték be az emberek a téli homit is. Manapság is híresek a Mihály-napi vásárok.
E naptól egészen Katalin napjáig tart a kisfarsang, a lakodalmak, bálok, mulatságok időszaka.

Gyerekkönyvtár: