„A könyveknek köszönhetek mindent”Beszélgetés Laki-Lukács Lászlóval, megyénk első Szinnyei-díjas könyvtárosávalAz augusztus 20-i ünnepségek keretében Laki-Lukács László megkapta – megyénk könyvtárosai közül elsőként – a szakmai munkáját elismerő Szinnyei József-díjat. Természetesen örül az elismerésnek, de úgy gondolja, már előtte is sokan megkaphatták volna ezt a díjat a megyében dolgozó könyvtárosok közül. De most róla kell beszélnünk, az ő pályafutása lehet példa valamennyiünk számára.– Kezdjük egy kis számonkéréssel! Mi jut eszedbe, ha azt mondom: nulla-húsz, háromszázkilencven, nyolcszázkilencvennégy, kilenszáznyolc…– Ezek ETO-számok! Könyvtártan, néprajz, magyar irodalom, helytörténet… Ezek azok a témák, amelyek, mindig is foglalkoztattak.– Nemcsak könyvtárosként, de helytörténeti kutatóként, néprajzosként is jelentős eredményeket értél él. Ha fontossági sorrendbe kellene állítanod a szakterületeidet, mivel kezdenéd?– A könyvtárral. Nekem a könyv, a könyvtár a legfontosabb. Tulajdonképpen annak köszönhetek mindent, amit eddigi életem során sikerült elérnem.– Ez jól hangzik. De ugye nem azt jelenti, hogy már apró gyermekként is arról álmodoztál, hogy könyvtáros leszel?!– Apró gyermekként leginkább szájtátva hallgattam szüleim, nagyszüleim és rokonaim történeteit. Nagyon sokat meséltek arról, hogy éltek egykor a laki és a nyomári emberek, milyenek voltak régen az ünnepek, a lakodalmak, a temetések, aztán jöttek sorban a harcokról, háborúkról szóló elbeszélések. A múltunk emlékei iránti tiszteletem innen eredeztethető, de a Lakon és a Nyomáron töltött éveknek köszönhetem a természet szeretetét, a kétkezi munka megbecsülését. Amikor már tudtam, mindent elolvastam, nagy könyvrajongó voltam, de az akkor még tényleg eszembe sem jutott, hogy egyszer majd könyvtáros leszek. Az edelényi gimnázium után a Könnyűipari Főiskolára jelentkeztem, szerettem volna bekerülni a divatszakmába. Fel is vettek, de nem sokáig maradtam.– Feladtad?!– Gimnazistaként még úgy képzeltem, hogy én majd megújítom az akkor még meglehetősen szürke férfidivatot. Nagy lelkesedéssel mentem Pestre, de amikor a szakmai gyakorlaton a Vörös Október Férfiruhagyárban ott álltunk a szalagnál, akkor már tudtam, nincs nekem semmi keresnivalóm ott, ahol minden azonos szabásminta alapján készül. Januárban megbetegedtem, hazajöttem, és már vissza sem mentem. Az edelényi könyvtár munkatársa lettem.– Az unalmasnak tűnő konfekciódivat helyett magolhattad a címleírás szabályait és az ETO-számokat!– Ha hiszed, ha nem: szerettem a katalogizálást és az ETO-t is. Az osztályozás során értettem meg az egyes szakterületek belső rendjét, a tudományok alá-, fölé-, mellérendeltségét. Ez a hatalmas rendszer fegyelemre tanított, és az átláthatóság, a rendszerezettség szükségességére. Ehhez különösen nagy segítséget kaptam Augusztinyi Béla bácsitól, aki akkor módszertani könyvtárosként dolgozott Edelényben és az atyai barátom lett. Talán katonai múltjából eredt az ő fegyelme, pontossága, amit természetesen elvárt minden kollégától. De felnéztem rá rendkívüli műveltsége, jó értelemben vett megszállottsága miatt is. Ő beszélt rá, hogy végezzem el a könyvtár szakot, neki köszönhetem, hogy népművelő–könyvtáros lettem, közben jártam néprajz szakra az egyetemre, de ez mind-mind összefügg a múltunk értékeinek megismerésével, megmentésével, felmutatásával.– Szinte minden területét megismerted a könyvtáros szakmának…– Tényleg mindenféle könyvtártípusban, és a legkülönbözőbb munkakörökben dolgoztam. Az edelényi pályakezdés után a Kurityáni Bányász Művelődési Ház és Könyvtár könyvtárvezetője, majd a Szakszervezetek B.-A.-Z. Megyei Tanácsa Központi Könyvtára igazgatója voltam, és dolgoztam az edelényi gimnáziumban is, majd pedig nyolc évig voltam a könyvtárat, művelődési házat és tájházat magában foglaló Edelényi Városi Könyvtár és Edelényi Művelődési Intézmények igazgatója. Az évek során nagyon sok kiváló szakemberrel dolgozhattam, és köszönettel tartozom azoknak a kollégáknak is, akik felterjesztettek erre a díjra.Filip GabriellaA Szinnyei-díjra felterjesztésekor született méltatás itt olvasható »