Tűvel festett városképek és egyéb csodák

A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Körének tagjai előbb „csak” városuk nevezetes épületeit örökítették meg gobelinképeiken, később, miután országjárásra indultak ezekkel a barcikai képekkel, ahová mentek, oda vitték magukkal a meghívó város jellegzetességeinek gobelinváltozatait is. A mostani könyvtári kiállításon az öltögetve alkotók lakhelyének, valamint a vándorkiállításuk során felkeresett településeknek a képei mellett már helyet kapnak a miskolci képek is. A diósgyőri Urbán László festményei alapján készítették el ezeket az új gobelineket. Kissné Király Piroskától, a szakkör vezetőjétől megtudtuk, a vándorkiállítás alapja az a 27 tűgobelin volt, melyeket – a kazincbarcikai önkormányzat pályázatának támogatásával – 2015-től készítettek a szakkör tagjai. A városképeket először 2016 őszén mutatták be a Kazincbarcikai Kisgalériában. Akkor határozták el, hogy vándorkiállítást szerveznek. Az első állomás – még 2016-ban – Tatabánya volt, a következő pedig – 2017-ben – Sárospatak. Az idén jártak már Debrecenben, Budapesten, Kiskunhalason, Nyíregyházán és Gyöngyösön is. Eddig 10 helyszínről készítettek tűgobelineket. „Azt tervezzük, hogy 2019-re Kazincbarcika mellett Magyarország városai is kiszínesednek kezünk munkája nyomán – fogalmaz Kissné Király Piroska szakkörvezető. – Már készülnek a magyar várakról, kastélyokról, egyéb műemlékekről a gobelinalkotások. Úgy gondoljuk, ez a tevékenységünk túlmutat egy szakköri vállaláson. Az alkotás öröme mellett megismerjük hazánk városait, és a kiállításoknak köszönhetően máshová is elvisszük Kazincbarcika hírét és szépségeit.”A könyvtári kiállításon Almási Dezsőné, Barta Józsefné, Gondos Imréné, Kissné Király Piroska, Lagzi Kovács Istvánné, Mariska Györgyné, Nagy Lajosné, Veres Tivadarné alkotásait láthatják az érdeklődők.  A minap.hu beszámolója a megnyitóról ITT olvasható.
Bevezető: 

A Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Körének alkotásaiból látható kiállítás november 5-től december 1-ig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A Tűvel festett városképek és egyéb csodák című tárlatot Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitja meg november 5-én, hétfőn délután 5 órakor. A műsorban közreműködik: Bendzsák Erika fuvolaművész, zongorán kísér Pataki Gábor.