Könyvtári hír

Kötetnyi üdvözlet Miskolcról

Miskolcon születtek, innen indultak, az itt élők vagy itt nyaralók üdvözletét vitték a régi képeslapok szerte az ország, a világ távoli vidékeire is, majd a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyűjtőmunkájának köszönhetően közülük nagyon sok visszakerült a városba. A könyvtár legújabb kiadványának köszönhetően közel 300 régi képeslapot láthatunk Miskolc belvárosáról.

Parnasszus-ünnep Miskolcon is

„A vers legyen veletek!” – ezzel a biztatással, a Csillagok háborúja című filmből ismert, kultikussá vált mondat, „Az erő legyen veled! ” átiratával köszönti olvasóit a Parnasszus folyóirat honlapján Turczi István költő, alapító főszerkesztő. Ez az átirat is azt sugallja, hogy a lap alapítói és munkatársai hisznek a vers, a költészet erejében. A Parnasszus folyóirat jubileumi ünnepségsorozatának miskolci estje 2020. szeptember 15-én, kedden délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u.11.). Természetesen lesz születésnapi meglepetés is.

Őszikék, mécsvirágok, bogáncsok

Játékunkban olyan verses virágok szerepelnek, amelyek többsége ősszel nyílik. Szedtünk belőlük egy csokorra valót, persze csak gondolatban, mert van köztük mérgező is. Játsszon velünk! Érdemes újra elolvasni ezeket a verseket, megcsodálni az évszak jellegzetes virágait! Azok közül, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre, és október 15-ig beküldik a megfejtést a jatek@rfmlib.hu e-mail-címre, a három legszerencsésebb ingyenes beiratkozási lehetőséget nyer könyvtárainkba.
 

Lengyel dráma, lengyel nyelven Miskolcon

Lengyelországban 2012 óta szeptember 5-én tartják a nemzeti olvasás napját. Miskolcon a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtára szervezésében szeptember 5-én, szombaton délelőtt 10 órától lengyel nyelven olvassák fel Juliusz Słowacki Balladyna című drámáját a Mindszent téri könyvtárban.
Az eseményről a minap.hu is beszámolt.

Könyvtáraink nyitvatartása augusztus 31-től

A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár – a központi épület és valamennyi tagkönyvtár – 2020. augusztus 31-től a régi rend szerint tart nyitva. Előtte augusztus 28-ig a nyári nyitvatartás szerint, a központban hétfőtől péntekig délelőtt 9-től este 6-ig, a Lévay József Muzeális Könyvtárban délelőtt 9-től délután 5-ig, a többi fiókkönyvtárban délelőtt 10-től este 6-ig várjuk olvasóinkat, augusztus 29-én, szombaton minden könyvtárunk zárva tart.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Könyvtári hír csatornájára