Elhunyt Hernádi Istvánné könyvtáros

Életének 76. évében, 2015. augusztus 19-én elhunyt Hernádi Istvánné könyvtáros, magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, a Miskolci Városi Könyvtár volt igazgatója.

Hernádi Istvánné, vagy ahogy a kollégák és könyvtárlátogatók ismerték: Nóra pályakezdő könyvtárosként 1958 és '61 között a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, ezt követően a Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsának Központi Könyvtárában, majd 1975-től a Miskolci Városi Könyvtárban dolgozott – előbb mint igazgatóhelyettes, 1976. május 15-től 1992. augusztus 15-ig pedig igazgatóként vezette az intézményt. Részt vett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Borsod Megyei Szervezetének újjászervezésében, melynek 1981-től 1996-ig volt az elnöke. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) elnökségi tagja volt 1976-tól 1978-ig, illetve 1979 és 1982 között, 1983. január 18-án pedig a MKE alelnökének választották. 1988-ban Szabó Ervin-emlékéremmel ismerték el egyesületi munkáját. Több könyvtárüggyel, könyvtártörténettel kapcsolatos cikke, tanulmánya jelent meg, és szerkesztőként, kiadóként gondozta a Miskolci Városi Könyvtár kiadványait.
Nyugdíjasként egyideig még Miskolcon, majd 2005-től Csömörön, lánya családja körében élt.
Legutóbb – és utoljára – 2009. október 21-én, Kordos-emléknapon, a korábbi könyvtárigazgató, Kordos László születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezésen találkozhattunk  kollégánkkal, Hernádi Istvánnéval, Nórával Miskolcon (ekkor készült a fotó is). Temetését – végakaratának megfelelően  – szűk családi körben tartják.
Emlékét megőrizzük. Nyugodjon békében.