Gyarmati Béla új regénye: Anna napjai

Gyarmati Béla új regénye, az Anna napjai az egykori polgárság és az arisztokrácia világába vezeti az olvasót. A háború borzalmai ellenére egy szép szerelmei történet is kibontakozik a kötet lapjain. A könyv bemutatója június 7-én, csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A.u. 11.). Bevezető előadást tart: dr. Viga Gyula néprajzkutató. A szerzővel beszélget: Némethi Lajos, a könyvet megjelentető Herendi 2004 Kiadó vezetője. A regényből részleteket olvas fel: Mikita Dorka Júlia és Balázs István.

A Miskolcon élő Gyarmati Béla 1935-ben született Csanádapácán. Újságíróként került Miskolcra, érdeklődésének, tanulmányainak köszönhetően elsősorban film- és színházkritikusként vált ismertté, de dramaturgként és rendezőként is tevékenykedett. 1980-tól 1992-ig –nyugállományba vonulásáig – a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója volt. Szakmai-módszertani köteteit követően 2007-től sorra jelennek meg irodalmi művei: a Szűzprimadonna, a Pelyvarosta, A gyermekkor térképe, a Régi órák, a Puszta-lét, a Magánutak, A pap fia, a Veled élni, s most az Anna napjai című regénye. A kötet megjelentető Herendi 2004 Kiadó vezetője, Némethi Lajos ajánlása szerint nemcsak a múlt, hanem az örök emberi értékek, a bonyolult lelki folyamatok titkának megfejtése miatt is érdemes elolvasni ezt a könyvet.
– Szerzőnk irodalmi műveltsége, örök kíváncsisága, újságírói, írói vénája, tanári és színházi munkássága széles körben ismert. Irodalmi műveiben – főhősei sorsának bemutatásával – a megért történelmi korok és a felhalmozott ismeretek páratlanul gazdag tárházában kalauzol el bennünket – fogalmaz Némethi Lajos –. A történet címszereplője egy ’a kisváros mérvadó köreihez tartozó tisztes polgárok’ leánya. Az ő és bárókisasszony barátnőjének életéről bakfiskoruktól 1948-ig ad számot a szerző. Úgy, hogy közben filmként pereg le előttünk a számos helyszínen és szereplővel zajló izgalmas cselekmény, nem egyszer drámai fordulattal. Közben bepillanthatunk egy polgár- és egy arisztokrata család életébe, ízelítőt kapunk a vidéki lét mindennapjairól, a háború okozta szenvedésekről, fájdalmakról, a tragédiákat ellensúlyozni próbáló emberi helytállásról.

A kötet boírtóján látható grafika a tavaly elhunyt Litwin József alkotása.