Idén ismét névadójukról szól a nap

A Móra Ferenc Könyvtár (3524 Miskolc, Klapka György u. 2.) 2022. május 18-án, szerdán – az író 1933-as miskolci látogatásának évfordulóján – emlékezik meg névadójáról. Az ünnepségen sokszínű programmal várják az érdeklődőket, valamint ekkor tartják a Móra-napi rajzpályázat eredményhirdetését és a rajzokból készült kiállításmegnyitót is. 

A könyvtár idén első alkalommal hirdette meg Móra Ferenc két novellájához kapcsolódóan rajzpályázatát, melyre csaknem félszáz alkotás érkezett. A két választható novella (Szóló szőlő; Öreg ember, öreg fa) egyaránt elnyerte a résztvevő gyerekek tetszését, ugyanis majdnem azonos arányban érkeztek illusztrációk.
A rajzpályázat nagy népszerűségnek örvendett a Móra Ferenc Könyvtárat környező általános iskolák körében, ezért a rendezvényt támogató Fodor Zoltán önkormányzati képviselő két különdíjjal is jutalmazza a résztvevő diákokat. A megye más településeiről is szép számmal érkeztek be alkotások, a díjazottak között szerepel a Bükkábrányi Arany János Általános Iskola vattai Szemere Bertalan Tagiskolájának több tanulója is.
A zsűri (melynek tagjai: Vészits Andrea dramaturg, Móra Ferenc dédunokája, Fodor Zoltán önkormányzati képviselő, valamint Mezei Zsuzsa művésztanár) tizenkét pályamunkát díjazott. A beküldött pályamunkákból rendezett kiállítás május 31-ig tekinthető mega Móra Ferenc Könyvtárban. A gyermekprogramokkal (Kalamajka Bábszínház előadása, kézműves foglalkozások) tarkított eredményhirdetésre és kiállításmegnyitóra 2022. május 18-án, szerdán 10:00 és 13:30 között kerül sor, ahol Vészits Andrea adja át a díjakat.