Kísértés vagy belső parancs? – kötetbemutató

A Kísértés vagy belső parancs? című, önéletrajzi ihletésű regény szerzője, a korábban katolikus papként szolgált Sikli László a cölibátussal kapcsolatos tapasztalatait és véleményét is megosztja olvasóival.

Sikli László Nagyváradon született, 1979-ben szentelték római katolikus pappá. Szolgált Tasnádon, Bélfenyéren, Szilágysomlyón, majd 2001-ig szülővárosában, Nagyváradon. Miután egy vasárnapi misén nyilvánosan is boldog családapának nevezte magát, felfüggesztették a papi szolgálat alól.
Korábban gyermekverseket tartalmazó kötetei jelentek meg.
Húsz év után írta meg Kísértés vagy belső parancs? – Egy katolikus pap vívódásai a cölibátus és szerelem kereszttüzében című regényét, amelyben két fiktív pap történetét mutatja be, belefoglalva saját tapasztalatait is.
A könyv miskolci bemutatóján, november 15-én, hétfőn délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.) B. Tóth Erika újságíró, rádióriporter beszélget a szerzővel.