Kocsmadalok prózában sok-sok humorral

Az idei ünnepi könyvhétre jelent meg a Herendi 2004 Kiadó gondozásában Mucsi József Kocsmadalok című kötete – sok-sok tréfás és elgondolkodtató történettel, szellemes karikatúrával és klasszikus idézettel.

Mucsi József életének első 25 éve Szeged városához kötődik. Kamasz- és ifjúkorának, valamint egyetemi éveinek izgalmas, változatos, komikus és drámai élményeit jeleníti meg első, a Megfúvám szittya lantomat című könyvének lapjain. Miután kitüntetéses gyógyszerész diplomát szerzett, Miskolcon kezdett dolgozni gyógyszerészként, majd a vérellátó központi vezetőjeként, aktív pályafutásának zárásaként pedig a B.-A.-Z. Megyei Vöröskereszt első embereként. Erről az időszakról a Kígyó – Vér – Kereszt című könyvében számol be.
Harmadik kötete, a Kocsmadalok az alkohollal és annak intézményeivel kapcsolatos, rajzokkal illusztrált, mókás kis meséket ígér, amelyek révén egy csodálatos, de eltűnőben lévő világot kíván meg- és felidézni, annak reményében, hogy… Minek is reményében? Akár ismerik ezt az érzékletesen bemutatott világot, akár nem, talán ráismernek saját vagy mások hasonló kis történeteire.
Mucsi József mindhárom könyvét a Herendi Kiadó adta ki.
A legújabb kötet, a Kocsmadalok elolvasása előtt kedvcsinálóként alább közöljük a bevezető sorokat. Ezt követően a fejezetek helyett tizenhat koccintást és végül János-áldást tartalmaz a kötet. A bevezetőben idézett verselmény, A gödény megtérésének részlete ott folytatódik, de a költemény szerzőjének nevét hiába keresnénk, csak annyit közöl Mucsi József, hogy egyik barátja írta. Állítólag – beszélik bizonyos borisszák és bornemisszák – maga a szerkesztő húzta ki a kéziratból, mondván egyszer már úgyis szerepel a neve a kötetben – mint szerkesztő és a borítórajz készítője. A könyvtár munkatársai kikutatták: ez a költemény már megjelent 2000-ben Némethi Lajos Kacsatoll című verseskötetében, tehát a vers szerzője vélhetően maga a szerkesztő.
A Kocsmadalokhoz készült karikatúrák készítőinek jegyzékét a kötet 104. oldalán találjuk. Érdemes megjegyezni ezeket a neveket is: Bán-Révi, Bobik, Bogarassy, Nilsen, Kodis, Korona, Némethi, Philipe, Scotty. Hogy kik ők? Ezt csak azok tudhatják, akik már mondanák is: a kérdés nagy tévedése a többes szám. Egyetlen személy használta ezeket a neveket részben karikaturistaként, részben írói álnévként eddigi pályafutása során. Mivel borban az igazság, az is hamar kiderült: miként a Kacsatoll-kötet, a Kocsmadalok karikatúráinak készítője is Némethi Lajos, alias Bán-Révi, Bobik, Bogarassy és így tovább betűrendben, végül Scotty.

                                                                          *

                                Welcome drink

amellyel az invokáló szerző meghatározza dolgozata tárgyát, pohárköszöntőjében pedig (idegen tollakkal is ékeskedve) hitet tesz rendíthetetlen magyarsága mellett

Nagyrabecsült Publikum, Drága Szesztestvéreim!
Minden valamirevaló szerző (kellő időben és illő módon) az égiekhez fohászkodik: segítsék őt örökbecsű művének létrehozásában! Természetesen (témakörömhöz igazodva) pálinkába – s nem holmi idegenszívű vodkába, whiskybe, tequilába, netán szakéba – mártott tollammal Bacchus bor- és mámoristen szellemi szponzorálásáért folyamodtam. Kértem, adja meg a kezdőhangot veretes művemhez.
Válasz nem érkezvén, barátom „A gödény megtérése” című verselménye segített ki a bajból; néhány elrettentő passzusával – „fogópálinka” helyett s mi több, gyanánt:
                              „...ki a szeszt magába önti,
                             számoljon vele:
                             eszét kurtítva butítja,
                             s nyomorba dönti,
                             meg persze – ég majd a bele,
                             és bármit hagyott rája
                             dúsgazdag atyája,
                             vagy csacska bátyja,
                             rámehet az inge, nagykabátja,
                             s az utolsó gatyája,
                             csak egy lépés aztán
                             a nő és a kártya,

                             a kubai szivar,
                             majd családi vihar
                             jő, ha nyílik nejed szemén
                             az eddig volt hártya,
                             s nem lesz már remény:
                             a kőkemény tömény
                             lerántja lelkednek leplét,
                             egereket látsz majd,
                             jobb esetben lepkét,
                             sok hangyát, apró bogarat,
                             ha sűrűn emeled
                             a stampedlis poharat...”

Minő impertinencia! Hiszen én dicsérni jöttem, nem temetni. Ne törődjünk hát a riasztó sorokkal! Bátran emeljük búfelejtővel telt kupicáinkat, remélve: legalább egy kis időre segítenek a jövőnk ma még borúsnak tűnő égboltját rózsaszínre festeni! (Csak az a fránya kijózanodás ne jönne!)

Egy szó mint száz: csapjunk a lecsóba, azaz (ezúttal stílszerűen) a cefrébe!

A kötetről bővebben a kiadónál: herendi2004kiado@gmail.com