A könyvtárral együtt kultúránkat is köszöntjük

A magyar kultúra napja tiszteletére és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár kettős évfordulója – a jogelődjének tekinthető megyei könyvtár alapításának 70. évfordulója, valamint a mai intézmény központi épületének 50 évvel ezelőtti átadása – alkalmából 50 év, 50 kép címmel fotókiállítás nyílik 2022. január 21-én, pénteken 11 órakor a könyvtár központi épületének első emeletén (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

A megnyitón készült fotók itt láthatók

A vendégeket fogadja, az emlékév tervezett programját ismerteti: Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. Miskolc Megyei Jogú Város nevében Varga Andrea alpolgármester mond köszöntőt. A kiállítást megnyitja: Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet igazgatója. A műsorban közreműködnek a könyvtár munkatársai és Kulcsár István gitárművész
Miskolcon, ahogy az országban másol is, hivatalosan 70 éve kezdte meg működését a helyi olvasók igényeit is ellátó Borsod-Abaúj–Zemplén megyei könyvtár. Azóta nagyon sok szervezeti változás (is) történt. A jogelődnek tekinthető intézmény évekig az Erzsébet téren, a mai MAB-székházban működött, majd 50 évvel ezelőtt költözött a Dézsi János által tervezett népkerti épületbe. Ma is itt van az intézmény központja, ehhez kapcsolódnak a városban működő fiókkönyvtárak, és itt van a megyei feladatokat ellátó Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) központja is.
Az egykori könyvtárosok visszaemlékezéseiből – a könyvtárakban megőrzött dokumentumoknak, a részben már digitalizált kiadványoknak köszönhetően – tudjuk: sokat változott ez a közgyűjtemény is. A Borsodi Könyvtáros című lap 1975. évi 1. számában megjelent visszaemlékezésben olvashatjuk: „…1950-ben a megyei tanács földszintjén néhány szobában levő körzeti könyvtár volt Miskolc és az egész megye könyvtára. A Népkönyvtárellátó barna faládákban küldte az 50-100 kötetnyi olvasni valót, melyet a körzeti könyvtár munkatársai küldtek el, vagy vittek el a megye kis könyvtáraiba. A könyvtáros a kultúra mindenese volt…” A könyvtári kiállításon látható képek ezt is bizonyítják, de rácsodálkozhatunk arra is, mennyit változtak nemcsak az épületek, hanem a könyvtári szolgáltatások is. Eltűntek a katalógusszekrények, a cédulák információi számítógépre kerültek, egyre több kiadvány erről a honlapról elérhető elektronikus könyvtárban is megtalálható.