Nevelés művészettel, a nevelés művészete

A Waldorf-iskolák megszületésének 100. évfordulója alkalmából a Hámori Waldorf Iskola tanulóinak alkotásaiból nyílik kiállítás március 13-án, szerdán délután fél 5-kor a könyvtárunk központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.), majd ismeretterjesztő előadásokat is tartanak az iskola tanárai. 

Az első Waldorf-iskola 1919-ben nyílt meg Stuttgartban, a Waldorf Astoria cigarettagyár támogatásával. Azóta világszerte, így Magyarországon is, Waldorf-iskolák ezrei alakultak. Az évek során számtalan kihívással kellett szembenéznie a Waldorf-mozgalomnak, de nem szakadt el a gyökerektől, hű maradt az eredeti elképzelésekhez. Száz éve jelen van a pedagógiában a Waldorf-mozgalom, melynek képviselői szerint a nevelés művészet és igazán nevelni csak a művészetek által lehet.
A centenárium alkalmából a következő rendezvényekre várják az érdeklődőket a Hámori Waldorf Iskola tanárai és tanulói a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.)

100 év jelen-lét
A tanulók alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitója
Énekelnek és zenélnek az iskola diákjai
Március 13., szerda⋅16.30

Virtuális és valóságos jelenlét, gyermekeink és a képernyő
Tolnai Antal, az iskola tanárának előadása
Március 13., szerda⋅17.00

A didergő király 
Az iskola tanulóinak bábelőadása a gyermekkönyvtárban
Március 13., szerda⋅17.00

Csend-élet, az alkotó élet – mint az egészség megőrzésének kulcsa
Balogh Klára, az iskola tanárának előadása
Március 25., hétfő⋅17:00 – 18:00

*
A Waldorf-pedagógia filozófiai alapjait Rudolf Steiner (1861–1925) osztrák filozófus, író, tanár, az antropozófia megalkotója fogalmazta meg. Részlet az 1919. augusztus 20-án, az első Waldorf-iskola megnyitása alkalmából elhangzott beszédéből. 
„Tudatában kell lennünk nagy feladatunknak. Nem lehetünk pusztán pedagógusok, hanem kultúrembereknek kell lennünk a szó legnemesebb, legszebb értelmében. Eleven érdeklődést kell tanúsítanunk minden iránt, ami manapság történik korunkban, máskülönben rossz tanárai leszünk ennek az iskolának. Nem szabad pusztán specifikus feladatainkba elmélyülnünk. Csak akkor leszünk jó tanárok, ha elevenen érdeklődünk minden iránt, ami a világban történik. A világ felé irányuló érdeklődésből kell nyernünk azt a lelkesedést, amire szükségünk van az iskola számára, és saját munkánk elvégzéséhez. Ehhez nagy szellemi rugalmasságra van szükség, továbbá arra, hogy feladatunkat odaadással végezzük. Csak abból teremthetjük meg a ma elérhetőt, ha először is érdeklődéssel fordulunk korunk nagy ínsége, másodszor pedig korunk nagy feladatai felé, melyek közül egyiket sem tudjuk eléggé nagynak elképzelni."