Nyelvi játék ÚJRA!

2020. március 19-én 21 éve, hogy az Informatikai és Könyvtári Szövetség meghirdette az Internet Fiestát, amelyhez idén is több száz könyvtár csatlakozott, köztük mi is. 

A nagy sikerre való tekintettel NYELVI JÁTÉKUNKAT újra elindítjuk. A következő napokban 5 alkalommal nyelvi játékos feladatokat osztunk meg olvasóinkkal. Hetente kétszer (hétfőn és csütörtökön) öt kérdésből álló fejtörőt jelentetünk meg a könyvtár Facebook-oldalán. Azok között, akik az öt fordulóban minden kérdésre helyesen válaszoltak, könyvjutalmat sorsolunk ki.

I. forduló
A következőkben megadjuk néhány szólás vagy közmondás jelentését. A feladat a közmondások és szólások megfejtése.
Példa: Cinkostársak nem szoktak egymásnak ártani.
Megoldás: Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

Feladatok:

1. Gyakran előfordult, hogy hálátlansággal fizetnek a jó cselekedeteinkért.
2. A tanulás fontosságának kifejezése: addig tanuljunk, amíg
fiatalok vagyunk, úgy lesz belőlünk valaki.
3. Aki sokat okoskodik, pórul jár.
4. A megpróbáltatások, a nagy feladatok megedzik az embert.
5. Kockázat, veszély jelzése: komoly dologról, fontos érdekről van szó.
A megoldásokat PRIVÁT üzenetben várjuk Facebook-oldalunkra április 26-án, vasárnap este 8 óráig.

Megfejtések:

1. Ereszd be a tótot, kiver a házadból. Tény jót az ördöggel, pokolba visz érte; Kígyót melenget a keblén
2. Tanulj tinó, ökör lesz belőled!  Amit Jancsi megtanul, azt János is tudja
3. A tett halála az okoskodás. Sok beszédnek sok az alja
4. Teher alatt nő a pálma. Amibe nem halunk bele, az megerősít.
5. Nem babra megy a játék. 
 

II. forduló – Álszavak 
Az első szó utolsó szótagja megegyezik a második szó első szótagjával. A két szót egybeolvasva megkapjuk a megoldást. A megoldásért csak akkor jár pont, ha az összevont alakot írják le! 
Példa: hét eleji vezető Megoldás: hétfőnök

1. jelvény hova                                
2. siklik szirt                                    
3. táplálék egész                                
4. ékesítő pénzalap                                
5. mennybolti kecske

Megfejtések:

1. címerre
2. csúszikla
3. ételjes
4. díszítőke
5. égida
 

III. forduló
Megadunk különböző szólásokat, melyekből egy növény-, virág- vagy gyümölcsnév hiányzik. A feladat a szólás kiegészítése az adott növény, virág vagy gyümölcs nevével, oly módon, hogy az megfelelő toldalékolt állapotban legyen beírva. Nem elég tehát az adott növény beírása, a toldalékolásra is ügyelni kell. 
Példa: Nincsen … tövis nélkül. Megoldás: rózsa

Feladatok:
1. Fehér, mint a …
2. Fizet, mint a …
3. Úgy szeret valakit, mint galamb a tiszta …
4. Ragad valaki, mint a… 
5. Eladná egy tál … 

Megfejtések: 

1. liliom
2. köles
3. búzát
4. bojtorján
5. lencséért
 

IV. forduló
Híres emberek említőnevei
A meghatározásokhoz, az állandó jelzőkhöz illő nagy magyar személyiségeket keressük. Segítségül megadtuk a kitalálandó személyek születési évét. A megfejtés a személy neve. 
Példa: A haza bölcse
Megoldás: Deák Ferenc
    
1. a niklai remete, a magyar Horatius (1776)
2. a vezérlő fejedelem (1676)
3. a nemzet csalogánya (1850)
4. a száguldó őrnagy (1927)
5. a nagy palóc (1847)

Megfejtések:

1. Berzsenyi Dániel
2. II. Rákóczi Ferenc
3. Blaha Lujza
4. Puskás Ferenc
5. Mikszáth Kálmán
 

V. forduló
 VÉTKES SZAVAK
A következő szólásokba, közmondásokba „befurakodott” egy-egy szó. A feladat az oda nem illő szó, valamint az eredeti megtalálása. 
Példa: „Egy cipőben lovagolunk.” Helyesen: „Egy cipőben járunk.”

1. Aki nem dolgozik, ne is aludjon.
2. Csalánba nem üt a villám.
3. Alamuszi nyuszi nagyot ugrik.
4. Közös lónak zsíros a háta.
5. Több a kár, mint a vagyon.

Megfejtések

1. Aki nem dolgozik, ne is egyék.
2. Csalánba nem üt a mennykő.
3. Alamuszi macska nagyot ugrik.
4. Közös lónak túros a háta. 
5. Több a kár, mint a haszon.