Találkozás a költővel – és a díjazottal

Szabó Lőrinc versei mondva, énekelve, és találkozó a város elmúlt évi irodalmi díjasával, B. Tóth Erika rádiós szerkesztőriporterrel. Ezek a sarokkövei a Szabó Lőrinc Könyvtár névadójának születésnapjára szervezett programnak – ami egyben a költészet napjának első „felvezető” rendezvénye.

A múlt századfordulón, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, így a tavasz a jeles nap köré szervezett programmal érkezik a költő és műfordító nevét viselő könyvtárba. A Mindszent tér 2. szám alatti épület kertjében álló portrészobor megkoszorúzása természetesen elmaradhatatlan része az ünnepnek. Ebben az évben április 1-jén, délelőtt 11 órára várnak minden tisztelgőt a könyvtár munkatársai. A Szabó Lőrinc Általános Iskola diákjai mondják verseit, Bujdos Mátyás és Somody Máté pedig megzenésítve idézi meg a Hajnali rigókat az egyébként is rigófüttyös kertben.

Fontos az emlékezés, de ugyanilyen fontos az élő kapcsolat – hogy életünk természetes része legyen Szabó Lőrinc neve, versei, műfordításai, és mindaz, ami hozzá kötődik. Így lett hagyományos programja a születésnapnak a közönségtalálkozó a város előző évi Szabó Lőrinc-díjasával. B. Tóth Erika újságíró, szerkesztő riportjai a városon túlra is elviszik a miskolci és a megyebeli történések hírét. Könyvei, a leukémiás gyermekeket gyógyító főorvosról szóló Alkonyfény és a miskolci hospice-házban élőkről, így a halálról is szóló Menedék távolabbra viszi az olvasókat a mindennapi történésektől, hogy egy kicsit más távlatokból, más fénytörésben tekinthessenek saját életükre. B. Tóth Erikával Filip Gabriella Szabó Lőrinc-díjas szerkesztő, főkönyvtáros délután 5 órától beszélget a Szabó Lőrinc Könyvtár előadótermében.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtár hagyományosan ettől az időponttól készül a másik jeles születésnapra, József Attiláéra, a magyar költészet napjára. Április 11-égi nyílik kiállítás Weöres Sándor verseire készült illusztrációkból, lesz előadás Adyról, kötetbemutató, sőt még 12-én is nyílik tárlat a legkedvesebb Rákóczi-mondájukat feldolgozó gyermekek rajzaiból. A városi költészet napi ünnepség április 11-én, csütörtökön 11 órakor kezdődik Lillafüreden, az Óda-táblánál. Sok-sok vers között ünnepi beszédet Turczi István József Attila és Babérkoszorú díjas költő, műfordító mond.