Ungvári vendégünk: Csordás László költő, szerkesztő, irodalomtörténész

Csordás László költő, kritikus, irodalomtörténész, az ungvári Együtt, a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportja folyóiratának szerkesztője lesz A Műút a könyvtárba vezet című rendezvénysorozat következő vendége 2018. március 6-án, kedden délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey Artúr u. 11.) A beszélgetést vezeti Jenei László író, a Műút szerkesztője.

Csordás László 2009 óta publikál. Írásai számos jeles folyóiratban megjelentek. Összeállította az ungvári kiadású Szárnypróba - Pályakezdő fiatalok antológiája című könyvet, melynek előszavát is ő írta. Első önálló kötete A szétszóródás árnyékában címmel látott napvilágot 2014-ben az Intermix Kiadó gondozásában. Az Együtt című folyóirat szerkesztése mellett a Partium című folyóirat állandó munkatársa. 2011-től az ungvári székhelyű Intermix Kiadó és a budapesti Napkút Kiadó szerkesztője. Csordás László a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) elnöke is.
A Magyar Napló 2018/1. számában Csordás Lászlónak esszéje jelent meg Árok és palló – Irodalmi élet és viszonylagosság Kárpátalján címmel. Következzék ebből egy rövid részlet kedvcsináló gyanánt: "[...] Ezt felismerve jutott el a legfiatalabb nemzedék oda, hogy saját önmeghatározásához vissza kell nyúlnia egészen az alapokig, és meg kell vizsgálnia: mi az, ami ma is továbbvihető, értékes a regionális irodalmi hagyományban. Ezzel párhuzamosan szintén tudatosítania kellett, hogy a könnyen magába zárkózó helyi kultúrának szüksége van a kívülről jövő impulzusokra, a megmerevedett értékrendek felülvizsgálatához és az újabbak kialakításához pedig a más nézőpontból, egészen más előfeltevésekből érkező bírálatokra. A KVIT éppen ezért olyan alapokra igyekszik helyezni az irodalmi életet, amelyeken a saját regionális irodalmi öntudat folyamatosan ki van téve a tőle eltérő perspektívák, prekoncepciók és viták kockázatának. [...]"