Legfrissebb híreink

Pilinszky János születésének 100 évfordulója alkalmából Költő volt és katolikus címmel emlékórát tartunk 2021. november 18-án, csütörtökön délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

A jubileum alkalmából ünnepséget rendeznek 2021. november 16-án, kedden 10 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri kapu 95.). A jeles alkalomra kulturális programmal készülnek a szervezők.

Az USC Soá Vizuális Történeti Archívum, mely több mint 55 ezer videóinterjút tartalmaz a népirtások túlélőivel és szemtanúival 2018 óta érhető el az ország 41 különböző pontján, megyénkben kizárólag a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Az adatbázisról szóló bemutató 2021. november 17-én, szerdán délután 2 órakor kezdődik a központi épületben (Miskolc, Görgey A. u.11.).

A Kísértés vagy belső parancs? című, önéletrajzi ihletésű regény szerzője, a korábban katolikus papként szolgált Sikli László a cölibátussal kapcsolatos tapasztalatait és véleményét is megosztja olvasóival.

A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Szervezetének közreműködésével egy újabb orvos portréját ismerhetik meg azok, akik 2021. november 12-én, pénteken 16 órától ellátogatnak a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárba (Miskolc, Mindszent tér 2.).

Száz éve, 1921. november 5-én született Cziffra György zongoraművész. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének II. emeletén, a Zenemű- és Médiatárban kamarakiállítással tisztelgünk a művész emléke előtt. A kis bemutató megtekintése, a hangfelvételek megismerése mellett Határ György Életút című könyvének köszönhetően felidézhetjük Cziffra György egykori miskolci koncertjét is, amikor a Dudujkán, a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén a rabtársainak adott koncertet.

Magyar írók, költők szülőföldről és az édes anyanyelvről megfogalmazott vallomásaiból összeállított pódiumműsorát mutatja be Jónás Zoltán versmondó 2021. november 9-én, kedden délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

Reményeinkben a jövő azt ígérte… – Üzenetek, vallomások Sütő Andrástól című pódiumműsorát mutatja be Jónás Zoltán 2021. október 21-én, csütörtökön délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u.11.) A műsorban elhangzó erdélyi népdalokat Balogh Ágnes adja elő.

Merényi József Nézeteim című kötetének bemutatója 2021. október 19-én, kedden délután fél 5-kor lesz a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A szerzővel Némethi Lajos Szabó Lőrinc-díjas író, költő beszélget. A kötetből részleteket olvas fel Ötvös Éva és Balázs István előadóművész.
(A képen Merényi József és Némethi Lajos látható egy korábbi beszélgetésen.)

Seiten