A könyv
Minden tudásnak hordozója,
S emberek ezreinek, okítója,
Nem más, mint te vagy az. Könyv.
Sokszor láttalak polcokon pihenni,
Vágytalak, izgatottan kezembe venni,
Hogy több legyek, viszolygó magánynál.
Elsűrűsödött az est, s vele köd borult felém,
Gyengéd lámpafényben szememet, feléd vetém,
Elvesztem lapjaidban, mint gondtalan gyermek,
Ki oktalanul, balgán, kérész álmokat kerget.
Vermekbe süllyedtem, mert, mit benned láttam,
Másszor pedig, a hegyekbe repítettél bátran.
Élet, s halál vagyon lapjaidban örökbe zártan.
Több lettem, vagy kevesebb általad,
Néha, magam se látom igaz szavaidat,
De soraid közt vesztem rég, milliónyi regény.
Lemondani rólad, már soha többé nem akarok,
Még szemem világa tüntével is, betűid közt roskadok,
Majd betegen, s gyengén födeled fölött lassan elhalok én.
Az olvasás élménye
Az olvasás élménye, egiszemnek kék fénye,
Zöld rét a szemem, mert benned örömöm lelem.
Milyen ez a lét? Mint a végtelen ég.
S kék, vagy tenger? Minek mélysége rejt el,
A habokban ezernyi rejt jel.
Elhoztad a tudást, s karöltve a bukást,
Elnyűtt testű, súlytalan éjjeleken át.
S még is lugasban lépkedem veled,
Hogy lehet, hogy fogod, s még is elengeded kezem.
Vezeted a szemem, veled nem vagyok más,
Mint szélben táncoló, csöpnyi varázs.
Gondolatom a tenger, s valahogy minden értelmet nyer,
Már nem létezem többé, úgy ahogy eddig,
Csupán az idővel együtt, míg a Föld él, s lélegzik.
Könyvtár
Könyvtár, gondolatoknak, te bús őrzője,
Írók, költők nagyjainak, bölcső, s szemfedője.
Ezred évnyi tudás hű szolgája,
Öregek, s gyermekek, bölcs okítója.
Nagy a te lelked, hogy bárkit tanítgatsz,
Kérdések sorjára, holtodiglan választ adsz.
Tiszteletteljes illatod, s kedves a modorod,
Mint zord, hűvös téli éjjeleken,
Kicsi meleg kandallókban, a pattogó tűz,
Mi tudatlan embert, rögös utakon űz.
Betértem hozzád, elmém szomjas volt és fáradt,
Te voltál az egyetlen, ki nyújtott rá, oltalmat és vigaszt,
Kicsiny városomnak, méltán nagy könyv háza,
Hírös, Második Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtára.