Könyvtári hír

A Vizsolyi (Károlyi) Biblia, a Szentírás első teljes magyar fordítása, a 16. század legnagyobb jelentőségű magyar nyomtatványa. Nemcsak nyomda- és könyvtörténeti szempontból egyedülálló kiadvány, hanem a magyar kultúrára, a nemzeti nyelv kialakulására tett hatása is felbecsülhetetlen. Ahogy Németh László írt róla: „a magyar nyelv nagy és szerencsés iskolája volt ez a könyv”. A 426 éve nyomtatott könyvről, fordítójáról, nyomdájáról több tanulmánykötet született, általában az évfordulókhoz kapcsolódva, de a kutatások több kérdésben a mai napig sem zárultak le.

Szárnyaim nőnének címmel a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg az idei ünnepi könyvhétre a Miskolcon élő Fecske Csaba legújabb, elsősorban tájverseket tartalmazó kötete. A József Attila-díjas költő a miskolci könyvtéren (Erzsébet tér) június 10-én, pénteken délután 4 órától dedikálja régi és új könyveit. A Szárnyaim nőnének című kötet bemutatója – sok-sok kedves részvevővel: énekesekkel, előadóművészekkel, diákokkal, unokákkal – június 13-án, hétfő délután fél 5-kor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

Lackfi János

Lackfi János az egyik legtöbbet internetező magyar szerző. Honlapján versgyárat működtet, közösségi oldalán irodalmi mémeket posztol, lájkol, megoszt, szelfizik… Abszolút internetfüggőnek tűnik, de nem az. Verseinek virtuális térhódítása mellett fontosnak tartja a valóságos megjelenést, a hagyományos könyveket is. Az idén eddig négy könyve látott napvilágot. Ezekből is hallhatunk részleteket június 8-án, szerdán délután 5 órától a Lackfi János szerzői estjén a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

Urbán Tibor alkotása

Magánterület címmel – a Bíbor Kiadó gondozásában – az idei ünnepi könyvhétre megjelent Csorba Piroska új verseskötete. A könyv bemutatója június 7-én, kedden délután fél 5-kor kezdődik a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A szerző műveiből összeállított versválogatást Seres Ildikó Jászai Mari-díjas színművész adja elő. A beszélgetést vezeti: Filip Gabriella könyvtáros.

Szinpetriben található a világ legnagyobb nyomtatott könyve (4,18 x 3,77 méter), a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi könyvtárban viszont – ha nem is a világ legkisebb könyve – a könyvművészet egészen apró remekművei is megtalálhatók. A több mint 800 darabot kitevő miniatűr könyvgyűjteményünk két legkisebb példánya „A transzformátor – Déri, Bláthy, Zipernowsky” és az „Eötvös Loránd” című, 2,4 x 1,4 cm-es, gyűszűnyi könyvecskék, melyeket a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat 1983-ban jelentetett meg. (A világ legkisebb könyve jelenleg Négy évszak virágai címmel egy 0,74 x 0,75 mm-es mikrokönyv, mely a japán Toppan Printing cég nyomdatechnikai bravúrja – közli a Guiness World Records 2015 c. kézikönyv.) 

V. miskolci könyvheti árverés a 88. Ünnepi Könyvhét 2017. évi miskolci rendezvénysorozata
tiszteletére az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt szervezésében. Az árverés fővédnöke Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az aukcióra kerülő tételeket kiállításon lehet megtekinteni május 29-től június 9-ig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének (Miskolc, Görgey A. u. 11.) nyitvatartási idejében. Árverés:
2017. június 10-én (szombaton) 13 órai kezdettel a Könyvtéren (Erzsébet tér). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

Egy 25 milliméterszer 20 milliméteres Petőfi-kötet a 19-20. század fordulójáról. Mindössze 15 milliméter magas, tudósokat bemutató sorozat. Mérete alapján ma is minikönyvnek számító kötet 1631-ből. Tűzzománc, porcelán- és faborítók vagy plakettek a címlapon. Többek között ilyen könyvek is láthatók a június 6-án, hétfőn du. fél 3-kor a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban nyíló, Apróbetűs részek című minikönyv-kiállításon. 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (Miskolc, Görgey A. u. 11.) nyári napközis táborba hívja a kisiskolásokat (1. 2. 3. és. 4. osztályosok).

Annak idején az ünnepi könyvhét kezdeményezése is Miskolcról indult és a borsodi város az idén is megelőzi az országos rendezvénysorozatot, hiszen június 8-án lesz a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok miskolci és megyei megnyitója. A programsorozat sajtótájékoztatója május 31-én volt a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

Szekeres Erzsébet képzőművész – Fésűs Éva négy mesekönyvéhez készült – akvarelljeit ajándékozta a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárnak. Az alkotásokból Mesés képek címmel nyílik kiállítás május 31-én, kedden délután 2 órakor a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u.11.). A tárlatot Papp Ferenc, Miskolc Megyei Jogú Város kulturális főtanácsosa nyitja meg. Az ajándékot a könyvtár jelenlegi és leendő olvasói nevében a The Compass, a Garabonciás Művészeti Iskola és a Yamaha Zeneiskola tanulóiból verbuválódott együttes dalcsokorral köszöni meg.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Könyvtári hír csatornájára