Legfrissebb híreink

Múzeumok éjszakája – ismét a könyvtárban is! Egészen pontosan a Lévay József Muzeális Könyvtár és a Szabó Lőrinc Könyvtár közös kertjében. A két belvárosi múzeumépület és a kisavasi pincék között, ezek csomópontjában található hangulatos hely ezen az éjszakán csemegéket kínál a léleknek, a szellemnek és még a testnek is. 

 Az idén is lesz könyvtári napközi. De több jelentkezőt már nem tudunk fogadni.

A miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola festészet tanszakos növendékeinek alkotásaiból rendezett kiállítást Cseke Gábor igazgató nyitja meg június 12-én, hétfőn délután 2 órakor könyvtárunk központi épületében.

 

Kozma Andor költő, műfordító válogatáskötetének bemutatóját 2017. június 9-én, pénteken du. 1 órától abban a Szabó Lőrinc Könyvtárban tartjuk, aminek épületében maga is lakott miskolci évei alatt. 

A Miskolcon élt szülőktől származó, az egykori Szovjetunió területén született, ma Kanadában élő Vladimír Rott A sors ellenében I. című kötetének az Orpheusz Kiadónál megjelent II. kiadásának bemutatója – az ünnepi könyvhét keretében – június 6-án, kedden délután 3 órakor kezdődik a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Görgey A. u. 11.) A szerzővel beszélget: Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító.

V. miskolci könyvheti árverés a 88. Ünnepi Könyvhét 2017. évi miskolci rendezvénysorozata
tiszteletére az Újdiósgyőri Antikvárium és Régiségbolt szervezésében. Az árverés fővédnöke Pfliegler Péter, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere. Az aukcióra kerülő tételeket kiállításon lehet megtekinteni május 29-től június 9-ig a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének (Miskolc, Görgey A. u. 11.) nyitvatartási idejében. Árverés:
2017. június 10-én (szombaton) 13 órai kezdettel a Könyvtéren (Erzsébet tér). Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 

Kiss Kata Zenekar

Magyarból jeles címmel jelent meg a Kiss Kata Zenekar exkluzív kiadványa. Az album – a dalok hangfelvétele mellett – tartalmazza a zenei alapokat is, ezzel szeretnék megkönnyíteni az iskolai kórusok munkáját. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárhoz tartozó Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) valamennyi könyvtárába eljuttatták, eljuttatják ezeket a kiadványokat. A jelképes átadás és bemutató az ünnepi könyvhét keretében június 8-án, csütörtökön délután 3 órakor kezdődik a könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). 

Hajnal József: Mákdobáló

Az ünnepi könyvhétre jelenik meg Hajnal József Mákdobáló című regénye. A kötet bemutatója 2017. június 7-én, szerdán délután 5 órakor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A beszélgetést B. Tóth Erika, az MTVA riportere vezeti. A regényből részleteket olvas fel: Vajda Éva és Lukács Gábor színművész.

A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok miskolci és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei megnyitója idén június 7-én, szerdán du. 4 órakor lesz, a miskolci Könyvtéren (Erzsébet tér). Az ünnepi könyvhét programsorozatát megnyitja: Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas író, költő.

Könyvtárunk nemzetközi program keretében szervez előadássorozatot az ötven év felettiek számára. Segítsen nekünk ebben, töltse ki kérdőívünket, mondja el, mi érdekelné leginkább! 

Pages