Legfrissebb híreink

Tudod, ki Tris és Négyes? Akkor légy te is beavatott! Válassz csoportot, olvass el izgalmas történeteket! Írj könyvajánlót, tervezz borítót, forgass filmet – és nyerj e-bookot! 

Ilyen még nem volt: közösen köszöntjük könyvtárunkat! Az Országos Könyvtári Napok keretében október 7-én, pénteken délután 5 órakor megfogjuk egymás kezét és körbeöleljük együtt – írók, olvasók, könyvtárosok – a miskolci Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületét. Az ország számtalan településén – ugyanebben az időpontban ugyanígy – kifejezik tiszteletüket az olvasók a könyvtárak, a könyvtárosok és a könyvek által közvetített ismeretek iránt.

 

Az 1956 és Márai Sándor a magyar irodalomban című sorozat keretében a kassai Márai-kultuszról, az ottani színház Márai-előadásairól, a kassai magyar színház születéséről, a Márai Stúdió alapításáról is szó lesz a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.) szeptember 27-én, kedden a délután fél 5-kor kezdődő Márai Kassán című rendezvényen.

A sorozat részletes programja
A rendezvényről tudósított az M1 is

 

Koncerttel, tánccal, kézműveskedéssel, színes szabadtéri programmal búcsúztatja a nyarat a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár. A hagyományosan szeptember végén megrendezett Petőfi Könyvtári Napok idén 23–24-én, pénteken és szombaton várja a tartalmas kikapcsolódásra, vidám családi együttlétre vágyókat.  

 

Tompa Mihály újonnan kiadott, szépen illusztrált Virágregék című versgyűjteménye köré szerveződik az idei, immár hatodik Tompa-nap. Könyvbemutató, különleges kiállítások, valamint természetesen vers és zene várja az érdeklődőket szeptember 23-án, pénteken délután 4 órától, a Martin-kertvárosi Tompa Mihály Könyvtárban.

Indul a Nagy Könyes Beavatás című országos játék. A fiatalokból szerveződő csapatok maguk választják ki: mit olvasnak, és azt hogyan tudják másoknak is ajánlani.

Biblioterápiás foglalkozások lesznek a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A zárt csoportban a kamaszkor jellegzetességeivel foglalkoznak.

A Hollywood-túra keretében a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége volt szeptember 13-án Rófusz Ferenc, A légy című film alkotója, aki elhozta Oscar-díját is, így a filmes fórum után olvasónk közül többen is „átvették” a szobrot – egy-egy fotó kedvéért.
 

Az Országos Könyvtári Napok keretében a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában az idén is megválasztják, majd megkoronázzák az Olvasók királyát és az Olvasók királynőjét. A megtisztelő címet és a könyvjutalmat azok a gyerekek kaphatják meg, akik elolvassák a könyvtár által ajánlott irodalmi alkotásokat, majd kitöltik a feladatlapot.

A Macskássy Izolda képzőművészek alkotásiból rendezett Érintések című könyvtári kiállítást Szabó -Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Szolciológiai Intézetének igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. Ott hangzott el a következő megnyitóbeszéd.   

Oldalak