Könyvek, hangfelvételek, kották őrzik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban a 100 évvel ezelőtt született Edith Piaf, eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion (1915. december 19.– 1963. október 10. vagy 11. ) francia sanzonénekes, színésznő emlékét, hangját, dalait. Az évforduló jó alkalom arra, hogy újraolvassuk könyveit, meghallgassuk lemezeit és vele énekeljük: „Nem, nem bánok semmit sem…”
Edith Piaf sanzonénekes munkássága nemcsak a műfaj kedvelőit foglalkoztatta, foglalkoztatja. Regényes élettörténetét kiváló művészek dolgozták fel színházban, filmen, irodalmi alkotásokban, de maga Piaf is fontosnak tartotta az önéletírást, a visszaemlékezést. Az először 1964-ben (magyarul 1989-ben) megjelent Életem című könyvének fülszövegében fogalmazta meg: „Meghalok, és annyi mindent mondanak majd rólam, hogy már senki nem tudhatja, ki is voltam valójában. Azt gondolják, ennek nincs olyan nagy jelentősége? Igaz. Mégis bánt ez a gondolat. Éppen ezért, amíg még tudok, beszélni akarok magamról. Vállalva akár a botrányt is. Kórházi ágyban fekszem, és diktálom emlékeimet, amelyek seregestől árasztanak el, ostromolnak, hálóznak be, borítanak el. A múltam nem rendeződik bölcsen körém. Arcok, testek lökdösődnek, mondván: »Én, én elsőnek!« Vannak boldog pillanatok, de aztán jön a többi, jóval számosabb. De még bármi megtörténhet velem az utolsó számadás napjáig. Jól tudom, hogy ott fenn, kérlelhetetlenül ismételem majd magamnak, mint egyik dalomban: »Nem,nem bánok semmit sem.«”
Megtalálható a könyvtárban Edith Piaf Nem bánok semmit sem című önéletírása is, amely először 1958-ban jelent meg Párizsban. Az 1970-es magyar változatban a művésznő életrajzának kronológiája már tartalmazza halálának dátumát. A kiadvány értékét növeli, hogy helyet kaptak benne Edith Piaf világsikert aratott dalainak magyar fordításai is.
A mélyről indult és magasra jutott művésznő életének rejtélyét kutatva írta meg Jean Noli: Piaf, a titok című könyvét. „Jean Noli valóban ismerte Piafot, az életét és az érzéseit is. Nem úgy, mint egyes életrajzírók, akik semmit sem értettek és érzékeltek a művészből” – fogalmaz a kötet előszavában Charles Aznavour, a szintén legendás hírű francia sanzonénekes, zeneszerző, színész.
A magyar írókat, költőket is foglalkoztatta az önpusztító szenvedéllyel élt és énekelt „kis veréb” története. Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító is megírta a maga Piaf-könyvét. A 2000-ben megjelent kötetet ajánlva kérdezi a szerző: „Amikor Franciaországra gondolunk, mi jut hamarabb eszünkbe: Edith Piaf vagy az Eiffel- torony?” A válasz több választást is megenged: „Lehet, hogy kettő együtt és egyszerre”, de végül győz az ember, a művész. „Edith Piaf több volt mint ember, ő egy jelenség volt. Élete és életvitele megegyezett azzal, ami a csillagokban a számára meg volt írva. Anyja eltaszította magától, az utcán nőtt fel. Szeretetre éhezett, de képtelen volt szeretetet adni, vagy elfogadni. Hiszen a szeretőivel bánt a legkegyetlenebbül. Mindenkit megpróbált átformálni, kivéve saját magát. Pedig saját magával volt a legkevésbé megelégedve. Boldogságra vágyott, ám csak ritkán tudta elhitetni magával, hogy boldog, hiszen tapasztalatból tudta, hogy a szomorúság ott ólálkodik körülötte. Ezért csinált mindent felfokozottan. Amikor nevetett, akkor harsányan nevetett, amikor sírni kezdett, alig tudta abbahagyni, ezek az ellentétes érzelmek korán megölték a szívét és naponta téptek bele a lelkébe.
– Nekem a közönségem az igazi családom – vallotta Piaf.
S közben olyan énekesek útját egyengette, mint Yves Montand, Gilbert Bécaud, Charles Aznavour, Eddie Constantin és Georges Moustaki. Akárhogy élt is ez a szerencsétlen asszony, gyönyörű örökséget hagyott ránk: apró örömeit, önpusztító fájdalmát mintegy háromszáz sanzon-felvétel őrzi. A szenvedés és a semmi között ő mindig a szenvedést választotta. Csak csodálnunk kell őt ezért.”
Tornai József Kossuth- és József Attila-díjas író, költő két verset írt Piafról. A versmagyarázatokat is tartalmazó Miért sírnak a metaforák? című kötetében írja a Piaf című verse után költő: „Edith Piaf nekem mindig azt jelentette, hogy az emberi egzisztencia képes visszabeszélni az égnek, a semminek. Azt jelentette, hogy ha változtatni nem is, önmagát érvényesíteni a föntebb valóval szemben képes teljes méltóságával. S minél nyomorúságosabb, mint biológiai képtelenség, mint sorsnak alávetett pária, annál szabadabb, mint hang, mint tiltakozás. Piaf egész léte és egész énekesi útja tiltakozás volt. Ezért hallgatom úgy, mint kinyilatkoztatót, ezért nézem meg akárhány életrajzi és dokumentumfilmjét…”
Keresse a Piaf-könyveket, kottákat, hangfelvételeket a könyvtárban! A Zenemű és médiatár a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületének II. emeletén található.
Beszélgessünk…címmel tudományos népszerűsítő sorozatot indított októberben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja, valamint a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A harmadik előadás november 19-én, csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik. Címe: Beszélgessünk a feminizmusról! A meghívott előadó: dr. Hell Judit filozófus, a Miskolci Egyetem oktatója.
A Műút a könyvtárba vezet sorozat 42. összejövetele október 20-án, kedden délután 4 órakor kezdődik a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Görgey A. u. 11.). A meghívott vendég Pálfalvi Lajos József Attila-díjas műfordító, író, a Nagyvilág folyóirat szerkesztője. A beszélgetőtársak: Kertész Noémi, a Miskolci Egyetem adjunktusa, polonista, Regéczi Ildikó, a Debreceni Egyetem docense, ruszista, a moderátor: Jenei László író, szerkesztő.
Ezt követően – a Műút a könyvtárba vezet sorozat 43. részeként – este fél 6-kor kezdődik ugyanitt az Új Forrás-estje. (Az irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat a tatabányai József Attila Megyei Könyvtár gondozásában jelenik meg.) A meghívott vendég Jász Attila József Attila-díjas költő, főszerkesztő és Papp Máté kritikus, zenész, műfordító. A beszélgetőtárs: Jenei László író, szerkesztő.
Ebben a különleges kezdeményezésben nincs nosztalgia, sőt, előremutató: ugyanis szeretné ezt a szolgáltatást majd – az uniós pályázatok függvényében – menetrendszerűen is beindítani a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.
A kazincbarcikai Felföldi Fotográfusok Szövetsége és a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány (Studio Art Reményik Sándor „STARS”) 2008-tól együtt szervezi kalotaszegi fotóművészeti táborát. Céljuk a tájegység népművészeti, építészeti értékeinek, szimbólumvilágának, történelmi emlékeinek megörökítése.
Szemere Bertalan (1812–1869) a Borsod vármegyei Vattán született. 1820-ban lett a sárospataki református kollégium diákja, 1822-től a miskolci evangélikus iskolában folytatta tanulmányait. 1826-től Késmárkon, majd 1827 és 1832 között ismét Sárospatakon tanult és jogi diplomát szerzett.
„A büntetés ugyan személyes, de a bűnös rokonai is szenvedhetnek a vele járó gyalázattól. Nem erkölcsös viszont, amit Szemere a nyilvános kivégzések pszichológiai hatásával igazol. Nem „osztékony”, hiszen az élet elvétele és el nem vétele között nincs középút. Nem szellemi, hanem a legerőteljesebb testi büntetés. Nem javító, hiszen a kivégzéssel megakadályozza az elítélt megjavulását. Bizonyos ugyan, de nem egyenlő, hiszen másként hat az elítéltekre. Nem tanító, hiszen csak a gyilkosság esetében analóg az elkövetett bűnnel. Példás, de gyakran az ellenkező hatást váltja ki. […] Megakadályozza a bűn megismétlését, az állam más módon is meggátolhatja az elítéltek újabb bűncselekményeit. [...] Végül népszerű ugyan, de csak a gyilkosság esetében. Szemere e munkája a halálbüntetésről szóló magyar jogfilozófiai irodalom máig maradandó darabja.”(Herman Róbert: Szemere Bertalan. In.: Magyar Tudomány 2012. 10. sz.)
„A 20. SPN-könyv, a Spanyolnátha művészeti folyóirat Hernádkak-antológiája a 20. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivál és az 5 éves Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelep köszöntésére” – ezzel az ajánlással jelent meg a Spanyolnátha művészeti folyóirat és a Példa Képfőiskola Művészeti Alapítvány kiadásában a 20 szavas, 20 soros szövegekből, és az egy híján húsz hernádkaki kertfesztiválon készült fotókból összeállított kötet. Néhány név a szerzők – és „kertbarátok” – közül: Balogh Robert, Berka Attila, Bedecs László, Cselenyák Imre, Csorba Piroska, Dicső Botond, Dicső Zsolt, Fecske Csaba, Fekete J. József, feLugossy László, Király Farkas, Kukorelly Endre, Ladik Katalin, Láng Eszter, Lapis József, Lázár Balázs, Nagy Bandó András, Nagy Zsuka, Némethi Lajos, Oláh András, Petőcz András, Szénási Miklós, Szentmártoni János, Turczi István, Urbán Tibor, Üveges Tamás, Vass Nóra, Vörös István, Zsille Gábor. 
A kertfesztiválokat idéző könyvtári élménybeszámolón Vass Tibor, a kötet szerkesztője mutatja be a Húszimádóknak című könyvet.